Az első előfutamban még nem kerültek egy csoportba és itt Tomi nagy fölénnyel nyert, így az első győzelem kipipálva a háromból. Az autó teljesen jól működött, kiegyensúlyozott, jó versenyzést láthattunk.
A második előfutamot, vasárnap már esőmentes időben futották a pilóták. Tomi a harmadik csoportban állt rajthoz ismét egy olasz csokorban: Negri és Ferretti társaságában. A futamgyőzelem itt is fölényes volt, viszont a megnyugtató szót nem használnám, hiszen minden egyes kört végigizgultunk a pálya széléről. Az időeredménnyel is elégedettek lehettünk, hiszen első helyről vártuk a folytatást.
A harmadik futamban megismerkedhettünk a rallycrossból ismert és most az autocrossba belekóstoló Munnich- kel. A találkozóról elmondható, hogy már a rajtnál fölénybe került Tomi, és az élre állt. A pálya locsolása miatt folyamatosan csúszkáltak az autók, mely Munnich vesztét is okozta. Tomi eközben az első helyen kocsikázott. Az utolsó előtti körben azonban a hátsó kerék felfüggesztése megadta magát és így három kerékkel kellett egyensúlyoznia a pályán. A „kis” sántaság miatt azonban nem vette el a gázt és nyomta, amíg lehetett, de a lett Kondrakhin felzárkózott rá és az utolsó kanyarban megelőzte. A 3. előfutam videofelvétele megtekinthető az alábbi helyen:
http://www.youtube.com/watch?v=exnbXqYBM7o
Ezzel a második hellyel és Fejfar utolsó előfutamban futott jobb idejével az „A” döntő második rajthelyét sikerült megszereznünk. Az egyik oldalon Fejfar, a másikon az olasz Giarolo volt. A rajt jól sikerült, de az első kanyarban bekövetkezett az, amit mindenki sejtett. Először Giarolo lökte meg, majd Fejfar tolta ki Tomit a pályáról, aki ennek hatására a sárban pörgött.
„- Egy ideig azt sem tudtam, hogy merre vagyok. Semmit nem láttam, minden ablak tiszta sár volt.”- mesélte Tomi.
Pár pillanat múlva tudott csak a mezőny után indulni. Folyamatosan változtak a helyezések. Nem volt két olyan kör, amiben ugyanaz lett volna a sorrend. Az élen Fejfar volt, de mögötte mindig valaki más. A döntő utolsó köreiben nyugodott le a helyzet, amikor Kondrakhin egy lökdösődés során a második helyre került, Tomi pedig Brozek mögé, a negyedikre. Ez maradt a kockás zászló leintéséig a sorrend. A dobogóra viszont az utóbbi három versenyző állhatott fel, Fejfart technikai szabálytalanság miatt kizárták az olasz futamból.
Ez az eredmény azt jelenti, hogy Tomi és a csapat az eddigi legjobb eredményét érte el, hiszen a bajnoki tabellán a második helyen végzett, így jövőre 102-es rajtszámmal versenyezhet.
Az évadzáró versenyen minden kategóriában vérre menő csatákat vívtak a résztvevők, így az eső, sár, napsütés és a „szárazjég” ellenére az évad legizgalmasabb versenyhétvégéjén vagyunk túl.